Amíg a házasságunk tart, addig is igen változatos lehet a viszonyunk a szülőkkel. Mindenki behozta az új családba a saját rokonságát, akik aztán hol jól, hol rosszabbul boldogulnak egymással. Nagy áldás, ha szeretik egymást, és nem csak kényszerből mosolyognak a közös családi eseményeken vagy „az unokák kedvéért”.
Aztán a válás során mindenki keres magának egy oldalt, amit támogat. Nagyon ritka az, hogy a nagyszülők megértik mindkét oldalt, és sajnálattal ugyan, de tudomásul veszik a válást anélkül, hogy az egyik felet vétkesnek kiáltanák ki. A leggyakrabban mindegyik nagyszülőpáros a saját gyermeke mellé áll, sőt, az is megesik, hogy a volt feleség visszaköltözik a szüleihez a gyerekekkel. De mi lesz az apához tartozó nagyszülőkkel, ők nem vehetnek részt a gyerekek életében? Dehogynem.
Minden másképp más
A megszokott egyensúly alapvetően felborul. Ha az anyuka hazaköltözik, akkor az apuka szülei úgy érezhetik, örökre vesztettek a gyerekek szeretetéért folytatott harcban, hiszen mindenről lemaradnak. Ha a fiuk meg a láthatást kevesli, vagy csak egyszerűen dühös és sértett, akkor akár az egész apai családrész megorrolhat, hibákat keresgélhet, láthatást követelhet. Nehéz velük ilyenkor tartani a kapcsolatot, hiszen senkinek sem hiányzik a veszekedés. Ugyanakkor anyaként sokat tehetünk azért, hogy jó irányba mozduljanak a folyamatok, és a gyerek, akinek az érdekét képviselnünk kell, a lehető legkevésbé sérüljön.
Adjunk időt mindenkinek
Az idő hatalmas segítséget jelent. Nem kell mindent a válás után másnap vagy egy héten belül megoldani. Időre van szüksége mindenkinek, hogy leülepedjenek a dolgok, gondolkozhasson, mérlegeljen, megérezze, mi fontos neki, és mi nem. A legtöbb nagyszülő kialussza a mérgét, és ragaszkodik az unokákhoz a válástól függetlenül. Egy nyugodt pillanatban meg is beszélhetjük velük, hogy továbbra is látogathatják, szeretgethetik őket, hogy senki nem lesz „eltiltva” senkitől. A másik féltől függetlenül odafigyelhetünk arra, hogy ne hangoljuk a gyerekeket sem az apjuk, sem a nagyszüleik ellen.
Elengedjük hozzájuk?
A gyerekek édesapja a nyáron szinte biztos, hogy elviszi a gyerekeket a nagyszülőkhöz, de ha jó maradt a viszonyunk, mi is megkérdezhetjük, mit szólnának egy látogatáshoz vagy egy közös hétvégéhez. Ha a gyerekek már megszokták, hogy nyaranta egy hetet a nagyszüleikkel töltenek, nem muszáj változtatnunk ezen.
Az elején nehéz lehet otthagyni őket, hiszen mintha az „ellenség” táborában hagynánk szívünk legkedvesebbjeit, de gondoljunk arra, hogy a gyerekeknek ők továbbra is ugyanazt a mamit és papit jelentik, mint a válás előtt. Akármi is véleményünk róluk vagy nekik rólunk. Civilizált felnőttként megbeszélhetjük, hogy mindenki tartsa meg a sérelmeit magának, és akkor adja ki, amikor a gyerekek már nincsenek a közelben.
Így segíthetjük a gyereket
Miközben a felnőttek is alaposan össze vannak zavarodva a válás után az új élet kialakulásáig, a legjobban a gyerekek szenvednek, akik úgy érezhetik, szintén valaki pártjára kell állniuk. Általában azt a szülő választják, akivel élnek, és sóvárognak az után, akivel már ezt nem tehetik. Ne tiltsuk meg nekik, hogy tartsák a kapcsolatot az apjukkal és a nagyszüleikkel, ne szabályozzuk be őket jobban, mint eddig, hacsak nincs rá valóban alapos okunk.
Hagyjuk, hogy a gyerek őszintén beszéljen az érzéseiről, kisírja, kiduzzogja magát a vállunkon, és mondjuk el sokszor, hogy a válás miatt még nem veszítette el a család másik felét. Ha tehetjük, akadályozzuk meg, hogy kötélhúzás kezdődjön a gyerekért, és mindenki attól rettegjen, hogy a másik ellene hangolja a „kincset”, a „célt”, az egészből mit sem értő, szeretetre vágyó gyereket. A válás a küzdelem lezártát jelenti, nem egy új csatározás kezdetét. Próbáljunk erről az egész családdal nyugodt hangnemben beszélni, megérteni és megértetni, hogy a gyerek érdekében ássuk el a csatabárdot szóban és tettekben is.
Facebook
Pinterest